2013.12.07-08. Eger Agriapipe tornán, egy első hely, egy második hely

Egy első hely és egy második hely

Ezen a hétvégén három csapatunk vett részt az Egri tornán.
A 2001 az első helyet szerezte meg, a 2003-asok a döntőben nagy csatában kikaptak a hazai csapattól, így a második helyet szerezték meg. Sajnos 2005-ös csapatunk ezen a tornán nem találta a fonalat és csak a nyolcadik helyen végzett. Nem baj, majd a hétvégi Debrecenben rendezendő Mikulás kupán javíthatnak!

Gyönyörű-siker Egerben

Veretlenül, mindössze egy kapott góllal lett torna győztes a DVSC-DLA U13-as csapata
az egri AGRIAPIPE Kupán.
A debreceni fiatalok magabiztosan nyerték meg csoportmérkőzéseiket,
a házigazda Eger ellen 3-0-ra, a Puskás Akadémia együttese ellen 1-0-ra,
míg a budapesti Bőrlabda FC ellen 7-0-ra nyertek Joó Zsolt tanítványai.
A negyeddöntőben a Hatvan volt a Loki ellenfele, s 6-0-s siker lett a vége.
A Kiskunmajsa elleni elődöntőben fele ennyi gól is elég volt a magabiztos
győzelemhez (3-0), így következhetett a döntő a csoportból már ismert
felcsútiak ellen. Ezen a meccsen is kiderült, hogy a mezőny két legjobb
együttese került a fináléba, melyet Kiss Bence és Gyönyörű Gergő góljaival
2-1-re nyert meg a DVSC-DLA együttese.
A siker mellé hab a tortán, hogy a torna legjobb játékosának Gyönyörű Gergőt választották.


2001-es születésűek
DVSC-DLA-Eger                  3-0 G: Szabó Tamás 2, Kiss Bence.
DVSC-DLA-PFLA-Felcsút    1-0 G: Gyönyörű Gergő
DVSC-DLA-Bőrlabda FC      7-0 G: Szabó Lajos 2, Kiss Bence, Szabó Tamás, Murányi Nándor,
Lakatos Benjámin, Gyönyörű Gergő.
NEGYEDDÖNTŐ
DVSC-DLA-Hatvan              6-0. G: Szabó Tamás 2, Kiss Bence, Gyönyörű Gergő, Major Sámuel,
Vitális Milán.
ELŐDÖNTŐ
DVSC-DLA-Kiskunmajsa     3-0. G: Kiss Bence 2, Szabó Lajos.
DÖNTŐ
DVSC-DLA-PFLA-Felcsút    2-1. G: Kiss Bence, Gyönyörű Gergő.

A torna legjobb játékosa: Gyönyörű Gergő

A 2003-asok eredményei:

Loki FS - Csepel                    5-1 gól: Farkas Tamás 4, Hadházi Sándor 
Loki FS - Szolnok                  3-2        Farkas Tamás 2, Hadházi Sándor 
Loki FS - Videoton "B"           4-0       Orbán Alex, Varga Donát, Szabó Bence, Hadházi Sándor 
Loki FS - Tápiószentmárton  3-1        Farkas Tamás, Hadházi Sándor, Orbán Alex,

Elődöntő:
Loki FS - Videoton "A"           3-0       Szabó Bence 3

Döntő:
Loki FS - Eger                       0-3

A torna gólkirálya: Farkas Tamás














« Vissza