Kapott gól nélkül nyerte a Mikulás Kupát a Loki Focisuli U13



Látványos, magabiztos és tudatos játékkal szerezte meg a Mikulás Kupa Nemzetközi Gyermeklabdarúgó Torna 2003-as korosztályának küzdelmeit a Loki Focisuli U13-as csapata december első hétvégéjén, Debrecenben. A 29 lőtt gólon szépen megosztoztak a srácok, hiszen minden mezőnyjátékos bevette valamelyik ellenfelük kapuját.

 

A Pénzes László vezette alakulat a csoportban előbb a Fővárosi Vízművek, majd a bosnyák Kalesija és az ukrán Munkács csapata ellen is kiütéssel nyert (10-0, 8-0, 6-0).

Az ifjú Lokisták a középdöntős csoportjukban aztán újabb két győzelmet arattak. Előbb egy kiváló iramú és nagyszerű hangulatú találkozón 3-0 arányban verték a jó erőkből álló Újpestet, majd 1-0-ra a rendező Olasz Focisulit is legyőzték, így készülhettek is a döntőre.

A fináléban a nyíregyházi Bozsik Akadémia volt mieink ellenfele. Ezen a meccsen az újabb meggyőző mezőnyfölény ismét 1-0-s sikert hozott, ezzel pedig már a rangos nemzetközi torna aranyérmének örülhettek az ifjú focisták.

 

A csapat felkészültségét hűen tükrözi az, hogy a fiúk a két játéknap összesen hat mérkőzésén egyetlen gólt sem kaptak. A korosztály legjobb játékosa a Loki Focisuli kiválósága, Bényei Ágoston lett.


Csoportmérkőzések:

Loki Focisuli - Fővárosi Vízművek Sk 10-0

gólszerzők: Farkas Tamás 2, Szabó Bence 2, Lipcsei Péter 2, Bényei Ágoston, Baranyai Nimród, Fűzfői Márk, Papp Benedek

 

Loki Focisuli - FK Bosna Kalesija (BIH) 8-0

gólszerzők: Páll Zsombor 3, Farkas Tamás 2, Lipcsei Péter, Bényei Ágoston, Baranyai Nimród


Loki Focisuli - FK Munkács (UKR) 6-0

gólszerzők: Baranyai Nimród 3, Szabó Bence 2, Farkas Tamás             


Középdöntő:
Loki Focisuli - UTE 3-0

gólszerzők: Papp Benedek 2, Baranyai Nimród

                                                                                                                

Loki Focisuli - DHSE Olasz FS 1-0

(öngól)


Döntő:
Loki Focisuli - Bozsik Akadémia Nyíregyháza 1-0

gólszerző: Baranyai Nimród


A bajnokcsapat tagjai: Szabó Bence, Baranyai Nimród, Farkas Tamás, Lipcsei Péter, Fűzfői Márk, Bényei Ágoston, Papp Benedek, Páll Zsombor, Kiss Kristóf, Urbán Gergely. Edző: Pénzes László.

 

Gratulálunk!