Kolozsi Sándor: A gyerekek sokat fejlődtek

A 2006-os korosztály szakvezetője a játékosok és a szülők hozzáállását dicsérte.

A Loki Focisuli 2006-os csapata második lett az Interliga bajnokságban, emellett kiemelkedően teljesített a tornákon is. 

- Tavaly júliusban vettem át a 2006-os korosztályt – kezdte az értékelést a csapat edzője, Kolozsi Sándor. - Az első időszakban nagyon fontos volt a keret kialakítása, amely 14-15 gyereket jelent. Nekik és a szülőknek is nagyon nehéz volt ez az év, hiszen a többségük óvodából iskolába ment. A srácok a környező térségekből és Debrecenből verbuválódtak össze. A két edzésből három lett, és itt külön kiemelném a korosztály edzéslátogatottságát, hiszen - hacsak valaki nem betegedett meg - mindenki ott volt és jól teljesített. Ennek köszönhetően a csapat az Interliga bajnokságban második helyezést érte el, illetve a tornákon kiemelkedően szerepelt. A gyerekek nagyon sokat fejlődtek, ebben a korosztályban az egyéni képességek felszínre hozása, a technikai képzés, a játék megszerettetése a fő cél. Kiemelkedőnek tartottam a szülők hozzáállását, szurkolását, illetve a vezetőink által meghirdetett pszichológiai estet, ahova a kérésemet meghallgatva mindenki részt vett a párjával, megismerve ezáltal a korosztály sajátosságait. Kiemelnél Balogh József edzőkollegám áldozatos munkáját, akivel „páratlan párost” alkottunk az év folyamán. Bízom benne, hogy az új Nagyerdei Stadionban nagyon sok játékost láthatunk közülük.

 foto1.jpg
 foto2.jpg
 foto3.jpg
 foto4.jpg
 foto5.jpg
 foto6.jpg