U12: Az élen várják a tavaszi folytatást!



A 2007-es korosztályunk új edzővel kezdte el a nyári felkészülést. Tóth Ádám váltotta Zákány Ferencet a csapat élén.

Tóth Ádám egy fiatal, motivált, szakmailag jól felkészült edző, aki örömmel vállalta el a csapat irányítását! A gyerekek jól fogadták az új edzőt, már az első edzéseken látszódott, hogy hamar meglesz az összhang a csapat és az edző között. A csapaton belül is történtek változások. Új játékosok érkeztek, név szerint: Mona Árpád, Bándy Roland és Kovács Dániel Márk. Mind a 3 gyereknek sikerült nagyszerűen beilleszkedni a csapatba, a társak örömmel fogadták őket.

A 2007-es korosztályunk idén először nevezve lett a megyei U14-es bajnokságban. A gyerekek nagyon várták már az új kihívást és ennek köszönhetően nagyon jól is kezdték a szezont. Jelenleg 9 győzelemmel és 1 döntetlennel vezetik az U14-es bajnokság „C”csoportját.

Az idei évre még hátra van két kupa, amin részt vesz a csapat, majd téli szünetre vonulnak a gyerekek.
Folytatás Januárban…

Kellemes Ünnepeket és Jó Pihenést kíván mindenkinek a Loki Focisuli 2007-es csapata!

Hajrá Loki!
2007_tabella.jpg
2007.jpg

« Vissza