Új edzők és változások a Loki Focisuli szakmai stábjában Habi Ronald, Pénzes László, Árva Norbert



Habi Ronald újra a Lokinál
A Loki Focisuli 2002-es csapat vezetőedzője lett a DVSC egykori kedvence. 



Habi Ronald nevéről sok szurkolónak az elszántság, küzdeni akarás jut eszébe. A horvát, majd később a magyar állampolgárságot is megkapó egykori védekező középpályás 2002-2006 között futballozott Debrecenben, ahol a csapat igazi nagy felemelkedésének aktív közreműködőjeként 75 NB I-es mérkőzésen szerepelt, részese volt a nagy UEFA-kupa-menetelésnek is, míg a harmadik szezonját aranyérem koronázta meg. Sajnos 2005 júliusában a Hajduk Split elleni hazai BL-selejtezőn (3-0) térdszalagszakadást szenvedett, ami gyakorlatilag kettétörte a karrierjét. Sok fiatal játékos példaképe volt a habitusa miatt, a DVSC drukkerei is nagyon megkedvelték, így bizonyára örülnek a hírnek, hogy egykori kedvencük a Lokinál vállalt munkát.

- Lente Lajos (a Loki Focisuli szakmai igazgatója - szerk.) keresett meg és kért fel, hogy legyek a 2002-es korosztályú csapat vezetőedzője - nyilatkozta a még mindig csak 36 éves Habi Ronald. - Nagyon jólesett, hogy rám gondolt, de nem tudtam azonnal igent mondani, ugyanis Hajdúszoboszlón élek a feleségemmel és két gyerekemmel, emellett ott, a fürdőben dogozom, így meg kellett kérdeznem, vállalhatok-e Debrecenben edzői munkát. Szerencsére semmi gond nem volt, áldásukat adták rá. Hajdúszoboszlón is volt egy utánpótlás együttesem, nehezen váltam meg a gyerekektől, mivel három és fél évig dolgoztam velük. Az egyik szemem tehát sírt, a másik ugyanakkor nevetett, hiszen amikor elkezdtem az edzői pályát, a célom az volt, hogy a DVSC-nél dolgozhassak. A sérülésemet leszámítva csak szép emlékeim vannak a játékosként itt töltött időszakról. Más csapatnál is megfordultam, de sehol nem volt olyan jó, mint Debrecenben. Szép sikereket értem el, hiszen megnyertük a bajnokságot, Szuperkupát és majdnem magyar válogatott lettem (Lothar Matthäus, az akkori szövetségi kapitány kezdeményezte, hogy Habi Ronald kapjon magyar állampolgárságot, ám a súlyos sérülés miatt végül nem tudott bemutatkozni a nemzeti csapatban - szerk.), úgyhogy nagyon örülök, hogy ott tudom folytatni az edzői munkámat, ahol eddigi életem legszebb éveit töltöttem. Köszönöm Lente Lajosnak, hogy megkeresett, Fórián Zsolt szakmai vezetőnek pedig azt, hogy segített a beilleszkedésben. Három hete dolgozom az új csapatommal, de a srácok közül néhányat már ismertem, mert utánpótlás tornán sokszor találkoztunk. Sok ügyes gyerek van a keretben, szeretném nekik átadni azt a mentalitást, ami játékosként is jellemzett engem.

Pénzes László a Debreceni sportcentrumból került át a Loki focisuliba és a 2003-as csapat irányításával bíztuk meg. A Sportiskolában több éve a 2001-es korosztályt vezette. A Bozsik program aktív résztvevője.

Árva Norbert a 2001 és a 2007-es korosztályoknál segíti a szakmai munkát.